Praktikusan és egyszerűen: vigye hajóját utánfutóval a partra!

Element-utanfutovalAz elektromos hajók a GreenCruzernél nem csak elképesztően dekoratívak, környezetvédők, hanem még praktikusak is. Amerikában már megszokott, hogy a hajósok kikötőbérlés nélkül, utánfutóval viszik a vízpartra hajóikat, ám ez nem csak a tengerentúlon, hanem itthon is elérhető opció.

Nemzetközi szinten egyre nagyobb divat, hogy a családok fogják magukat, felcsapják az utánfutót a kocsi mögé, rádobják a motorcsónakot és leugranak a közeli tóra egy kellemes hajókázásra. Ehhez nagy segítséget kapnak a kevesebb, mint egy tonnás GreenCruzer modellektől, ugyanis a hajókat könnyű feltenni az utánfutóra és aztán a vízbe juttatni sem nagy ördöngösség őket.

Az viszont fontos, hogy betartsa be a vontatásra vonatkozó törvényi előírásokat:

Csak vonóhoroggal vizsgáztatott autó vontathat.
Ellenőrizzük az autó, forgalmi engedélyében szereplő vontatható súlyt (O.1 pontban fékezett, O.2 pontban fékezetlen), majd ezzel vessük össze az utánfutó forgalmi engedélyében szereplő megengedett legnagyobb össztömeget: ez nem haladhatja meg a vontató jármű megengedett vontatható súlyra vonatkozó értékét.
B kategóriás jogosítvánnyal vontatható legnagyobb tömeg meghatározása: vontató jármű megengedett legnagyobb össztömege+utánfutó megengedett legnagyobb össztömege (az előírások szerint) maximum 3500 kg lehet, ezt meghaladó össztömegű járműszerelvény vezetéséhez, illetve duplatengelyes pótkocsi vontatásához már „E” kategóriás jogosítvány szükséges.
Érvényes műszaki vizsga és biztosítás megléte.
Maximális vontatási sebesség autópályán 100 km/h.

Indulás előtti teendők:

Nézze át a pótkocsi általános állapotát, ellenőrizze az abroncsnyomást és a rendszámtábla rögzítést!
Csatlakoztassa a pótkocsi vonófejét a vonóhorogra, a kitámasztó kereket tekerje fel, a biztonsági láncot akassza be a helyére, majd ellenőrizze a biztos rögzítést!
Fékezett pótkocsinál a szakítófék huzalát a vonóhorog nyakára kell akasztani!
Csatlakoztassa az elektromos dugaljt!
Ellenőrizze a világításokat (helyzetjelző, index, féklámpa, rendszámvilágítás)! Ha egyedül van, és nincsen, aki az ellenőrzésben segítsen, tegyen az utánfutó hátsó világító berendezése mögé kb. fél méterre egy olyan tárgyat, ami segíti a fény visszaverődését. (Végszükségben bármi megteszi táska, doboz, stb.!)
Jól rögzítse a rakományt (a hajót) előre-hátra csúszás ellen!
Ha a pótkocsi szélesebb az autónál, szereljen fel szélesített visszapillantó tükröket az autójára!

Menet közbeni teendők:

Menet közben többször álljon meg és ellenőrizze a vontatmányt a gumik állapotát, estlegesen a hajó, szállító ponyváját!
Haladás közben legyen tekintettel arra, hogy a vontatott jármű súlya megváltoztatja a vontató menettulajdonságait. Tartson nagyobb követési távolságot, lejtőn lefelé kapcsoljon alacsonyabb sebességi fokozatba és használja a motorféket. Sose engedje, hogy a jármű lejtmenetben begyorsuljon! Ha emelkedőn halad, tartsa a sebességet, próbálja megtartani a szerelvény lendületi energiáját, szükség esetén kapcsoljon alacsonyabb sebességi fokozatba. Csak akkor álljon meg, ha az okvetlenül elkerülhetetlen!